ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Hatályos: 2024. december 5-től

                                                                                      

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala (a továbbiakban: Zsinati Hivatal vagy Szervező) Ifjúsági Osztálya által szervezett és megrendezésre kerülő Csillagpont Istenközpontú Fesztivál (a továbbiakban: Csillagpont) tekintetében (i) a jegyvásárlásra, illetőleg egyéb termékek és szolgáltatások vásárlására, valamint a Szervező és a jegyvásárlók közötti jogviszonyra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket; továbbá (ii) a résztvevők Csillagponton való részvételének általános feltételeit, illetőleg a Szervező és a résztvevők közötti jogviszonyra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket.

Jelen ÁSZF I. és IV. részének rendelkezései minden esetben irányadók a Csillagpontra való jegyvásárlásra, illetőleg egyéb termékek és szolgáltatások megvásárlására, továbbá a Csillagponton való részvételre, valamint a Zsinati Hivatal és a jegyvásárlók és résztvevők közötti jogviszonyra. A Csillagpontra történő jegyvásárlás, illetőleg egyéb termék vagy szolgáltatás vásárlásának feltételeit a jelen ÁSZF II. része szabályozza. Jelen ÁSZF III. része szabályozza a résztvevők Csillagponton való részvételének általános feltételeit, illetőleg a Zsinati Hivatal és a résztvevők közötti jogviszonyra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket. Amennyiben a jegyvásárló nem a Csillagponton történő részvételre jogosító jegyet, hanem egyéb terméket vagy szolgáltatást vásárol, úgy ezen termékre, szolgáltatásra az ÁSZF III. része nem alkalmazandó, ugyanakkor az adott termék, szolgáltatás külön okiratba foglalt szerződéses feltételei alkalmazandók.

A Zsinati Hivatal tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a mindenkor hatályos ÁSZF, valamint a Fesztivál jelen ÁSZF részét nem képező házirendje, az egyéb termékek, szolgáltatások külön szerződéses feltételei, továbbá a jelen ÁSZF részét szintén nem képező Általános Adatvédelmi Szabályzat és annak mellékletei, valamint az egyes adatkezelésekre egyedileg vonatkozó adatkezelési tájékoztatók a www.csillagpont.info oldalon és aloldalain elérhetőek, megtekinthetőek, és onnan nyomtathatóak, valamint megtalálhatóak a pénztárakban és az információs pontokon. A Zsinati Hivatal a Csillagpont Általános Adatvédelmi Szabályzatát, valamint a közzétett adatkezelési tájékoztatókat időről-időre felülvizsgálja és módosíthatja.

 

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A. A SZERVEZŐ ADATAI

A Zsinati Hivatal teljes cégneve: Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala

A Zsinati Hivatal székhelye: 1146 Budapest, Abonyi u. 21.

A Zsinati Hivatal statisztikai számjele: 19317562 9491 555 01

A Zsinati Hivatal adószáma: 19317652-2-42

 

B. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

1. A Zsinati Hivatal: az A. pontban meghatározott egyházi jogi személy.

2. Csillagpont: a Zsinati Hivatal Ifjúsági Osztálya által szervezésre és megrendezésre kerülő keresztyén-református szellemiségű fesztivál, azaz adott időszakban és területen biztosított előadóművészeti – zenei, szórakoztató, gasztronómiai és kulturális – programok és más, ingyenes vagy fizetős Szolgáltatások összessége.

3. Csillagpont időtartama: a Csillagpont időtartama megegyezik a Fesztivál kezdő és záró időpontja közötti időtartammal, ahol a megvásárolható Jegyek közül időben a legkorábbi belépésre jogosító Jegy érvényességének kezdete, záró időpontnak pedig az értékesítés megkezdésekor a megvásárolható jegyek közül időben a legtovább érvényes jegy érvényességének vége tekintendő.

4. Termék: a Zsinati Hivatal Közreműködőitől vagy egyéb Szerződéses partnereitől a Csillagponton vagy ahhoz kapcsolódóan megvásárolható dolog és vagyoni értékű jog, illetve az ezekre váltható utalvány vagy más hasonló eszköz.

5. Szolgáltatás: minden olyan szolgáltatás, amelyet a Zsinati Hivatal Közreműködői vagy Szerződéses partnerei a Csillagponton vagy ahhoz kapcsolódóan – akár ingyen, akár ellenérték fejében – hozzáférhetővé tesznek.

6. Jegy: a Csillagponton való belépésre jogosító karszalagra vonatkozó igényt megtestesítő, bármely (nyomtatott vagy elektronikus) formában kiállított és egyedi azonosítóval ellátott, névre szóló igazolás.

7. Karszalag: adott Jegy érvényesítésekor a szervező által alkalmazott, a fesztiválon a Jegyben foglaltak szerinti (earlybird hetijegy, heti-, napijegy, kempingre és fedett szállásra vonatkozó jegykiegészítő) jogosultságokat biztosító, a fesztivál zárását követő huszonnégy óra elteltéig a szervező tulajdonában álló igazolás, amely – a III. rész 2. pontja szerint rögzítve – kizárólagosan tanúsítja, hogy viselője jogosult az esemény látogatására.

8. Beléptetés: a belépést közvetlenül megelőző folyamat, amelynek során a Jegyet bemutató természetes személy számára a karszalag átadásra kerül.

9. Fogyasztó: a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja, illetve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2.§ a) pontja szerinti Jegyvásárló, Résztvevő és a tőlük különböző más jegybirtokos személy. Nem minősül Fogyasztónak a Jogosulatlan résztvevő.

10. Jegyvásárló: a Jegyet, Terméket vagy Szolgáltatást megvásárló személy.

11. Résztvevő: az a természetes személy, aki adott Fesztiválon belépésre jogosultként részt vesz.

12. Jogosulatlan résztvevő: az a természetes személy, aki a Csillagponton anélkül vesz részt, hogy a belépésre érvényes jogcíme lenne, ideértve az is, aki jogszerűtlenül birtokába került Jegyet érvényes karszalagra vált be, vagy az a harmadik személy, aki ilyen karszalaggal vesz részt.

13. Közreműködő: a Zsinati Hivatal – Csillagpont létrejöttét elősegítő – alvállalkozója vagy megbízottja.

14. Szerződéses partner: a Csillagpont kapcsán a Zsinati Hivatallal létrehozott szerződéses jogviszony alapján önálló tevékenységet végző – Közreműködőnek nem minősülő – vállalkozás vagy más jogi személy.

15. Harmadik személyek: a Zsinati Hivatalon és a Fogyasztón kívüli természetes és jogi személyek.

16. Házirend: a Csillagpontra vonatkozó – részben a jelen ÁSZF-ben található előírások rövid összefoglalóját, részben a speciális, a Csillagpont körülményeire tekintettel megállapított kötelező rendelkezéseket tartalmazó – belépési és magatartási szabályokat magában foglaló, az ÁSZF mellékletét nem képező dokumentum, amely elérhető a Csillagpont holnapján, valamint helyszínén.

17. Fizetési szabályzat: a készpénzmentes fizetést lehetővé tévő megoldások használatával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket szabályozó, az ÁSZF részét nem képező dokumentum.

C. AZ ÁSZF HATÁLYA

1. A jelen ÁSZF személyi hatálya kiterjed a Zsinati Hivatalra, valamint a Fogyasztókra, illetőleg a Jogosulatlan résztevőkre. A Zsinati Hivatal és a Közreműködők, Szerződéses partnerek közötti jogviszony feltételeit külön szerződések tartalmazzák.

2. Jelen ÁSZF határozatlan időre szól.

3. A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy a Zsinati Hivatal a jelen ÁSZF-et jogosult egyoldalúan, alapos okkal módosítani. Alapos oknak tekintendő a felek közötti jogviszonyra vonatkozó jogszabály kötelező rendelkezésének változása, illetőleg, ha a módosítást a Csillagpont mindenkori biztonságos vagy gazdaságos lebonyolíthatósága, közbiztonsági vagy közegészségügyi szempontok, vagy hazai vagy nemzetközi gazdasági körülmények, piaci folyamatok, illetőleg fesztivállátogatási szokások változása indokolja. Az ÁSZF módosítása esetén a módosítások dőlt és aláhúzott betűvel, a törlések áthúzott betűvel kerülnek megjelölésre az időben utolsó, módosítással egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF tartalmához viszonyítva. A módosítások a Csillagpont honlapján történő közzététellel, azonnali hatállyal hatályba lépnek, és amennyiben a módosítás a III. rész szerinti jogviszonyt (azaz nem kizárólag a II. rész szerinti vásárlási folyamatot) érinti, úgy ezen időponttól kezdődő tizennégy napig a Jegyvásárló jogosult a jelen jogviszonytól indokolás nélkül, írásban elállni, feltéve, hogy a fesztiválon való látogatást még nem kezdte meg. Az elállás joga nem illeti meg a Jegyvásárlót, ha a módosítás kizárólag a Résztvevőkre nézve kedvezőbb rendelkezéseket tartalmaz. A Zsinati Hivatal javasolja a Fogyasztónak a jelen ÁSZF változásainak figyelemmel követését.

4. A Jegyvásárló a Jegy, Termék vagy Szolgáltatás megvásárlásával, a Jegyvásárlótól különböző jegybirtokos személy a Jegy jogszerű megszerzésével, a Résztvevő, amennyiben korábban nem volt jegybirtokos, a III. rész 2. pontjában írt Beléptetés megkezdésével a jelen ÁSZF-et magára nézve kötelezőnek elfogadja.

5. Az a jegybirtokos, aki a birtokában lévő Jegyhez nem jogszerűen jutott hozzá, a III. rész 2. pontjában írt Beléptetés folyamat megkezdésével, a karszalaggal rendelkező Jogosulatlan résztvevő a karszalag átvételével, a karszalaggal nem rendelkező Jogosulatlan résztvevő pedig a Fesztiválon történő jogosulatlan részvétel megkezdésével magára nézve kötelezőnek elfogadja a jelen ÁSZF-ben szereplő előírásokat és kötelezettségeket. Ezen személyek tudomásul veszik, hogy a Szervezővel szemben a jelen ÁSZF alapján jogosultságok őket nem illetik meg, figyelemmel arra, hogy a Szervező velük nem létesít kötelmet és nem tesz feléjük semmilyen kötelezettségvállalást.

II. JEGYEK, VÁSÁRLÁS

1. Jegy

A szervező a Jegyvásárló részére értékesíti a Csillagponton való részvételre jogosító Jegyet, amely jogviszony a Jegy ellenértékének megfizetésével és a Jegy szervező általi átadásával teljesedésbe megy. Ezt követően a Jegyvásárló – amennyiben a Jegy az ő birtokában marad –, illetőleg a mindenkori, a Jegyet jogszerű szerződések láncolatán keresztül megszerző jegybirtokos arra válik jogosulttá, hogy a szervező a Jegyét a III. rész 2. pontja szerint a megfelelő karszalag(ok)ra cserélje.

2. Vásárlási folyamat

2.1. Vásárlás elektronikus úton

Az online vásárlási módokat a www.csillagpont.info/jegyek online értékesítési felületén keresztül végzi. Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

Azon Jegyvásárlók számára, akik a számla kiegyenlítését átutalással teljesítik 990 Ft pluszköltség kerül felszámításra. Ez alól kivételt képeznek a Barion rendszer által nem támogatott pénznemben történő utalások, melyek során az átutalás útján történő fizetés nem jár többletköltséggel.

Ezen rendszerben foglalásra nincsen lehetőség. A szükséges adatok megadását, jelen ÁSZF, illetőleg az esetleges további Termékekre vagy Szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses feltételek elfogadását és a sikeres banki tranzakciót követően a szervező vagy Szerződéses partnere emailt küld a Jegyvásárló által megadott email-címre, amely tartalmazza az(oka)t a link(eket)et, amelyről az őt megillető Jegye(ke)t és/vagy egyéb Termékre vagy Szolgáltatásra vonatkozó igazolásokat letöltheti. Amennyiben a Jegye(ke)t vagy igazolásokat a Jegyvásárló technikai okokból kifolyólag nem kapta meg, úgy a szervező azokat a megadott email-címre a Jegyvásárló erre irányuló jelzése esetén ismételten és díjmentesen megküldi. Tekintettel arra, hogy a vásárlást követően az email kiküldésével a vásárlás lezártnak, a Jegy, illetve az egyéb Termékekre, Szolgáltatásokra vonatkozó igazolások pedig átvettnek tekintendők, a Jegyvásárló kizárólagos felelőssége, hogy a szervező felé késedelem nélkül jelezze, ha a Jegyet vagy igazolást mégsem kapta meg.

A sikeres vásárlást követően, a vásárlásról elektronikus számla kerül kiállításra, és megküldésre a Jegyvásárló által megadott e-mail címre.

Minden egyes megvásárolt Jegyhez, Termékhez és Szolgáltatáshoz külön igazolás (voucher és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás [például QR-kód]) tartozik, ezért a Jegyvásárló a letöltési felületen vásárlásonként a vásárolt Jegyek, Termékek és Szolgáltatások számától függően egy vagy több linket talál. Mindegyik link különböző igazoláshoz (voucherhez és/vagy egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldáshoz) vezet, több Jegy, Termék vagy Szolgáltatás vásárlása esetén ezért valamennyi igazolás bemutatása szükséges. A szervező a helyszínen egy darab igazolás (voucher, illetve egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) ellenében egy darab karszalagot, illetve a Jegy, Termék vagy Szolgáltatás jellegétől függően kapcsolódó (például VIP-) karszalagot vagy Jegyet ad ki, kivéve amennyiben adott Termék vagy Szolgáltatás igénybevételéhez karszalag vagy további karszalag nem szükséges.

A Résztvevő felelőssége az igazolás (voucher, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldás) megőrzése, és a fesztiválra való belépéskor a vásárláskor kapott tájékoztatás szerinti megfelelő formában történő bemutatása.

A szervező kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy a Jegyek (voucherek, illetve az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldások) névre szólnak, azaz adott Jegy, Termék vagy Szolgáltatás igénybevételére csak az azon meghatározott személy jogosult. A számviteli jogszabályoknak történő megfelelés és a tranzakciók biztonsága érdekében, az Általános Adatvédelmi Szabályzatban és annak mellékleteiben, valamint az egyes adatkezelésekre egyedileg vonatkozó adatkezelési tájékoztatókban foglaltak szerint – annak ellenére, hogy a Jegyek, Termékek és Szolgáltatások nem nevesítettek – a Szervező a Jegyvásárló adatait megőrzi, és ezen adatok a Szervező adatbázisában összekapcsolásra kerülnek a megvásárolt Jegyekkel, Termékekkel és Szolgáltatásokkal, továbbá az Általános Adatvédelmi Szabályzatban és annak mellékleteiben, valamint az egyes adatkezelésekre egyedileg vonatkozó adatkezelési tájékoztatókban foglaltak szerint továbbításra kerülhetnek az adott Terméket, Szolgáltatást nyújtó Közreműködőnek vagy Szerződéses partnernek.

Az előzőekben írtakkal ellentétben, amennyiben valamely Jegyre, Termékre vagy Szolgáltatásra való jogosultság fennállásának megállapításához ez szükséges, úgy az adott Jegyhez, Termékhez vagy Szolgáltatáshoz már a Beléptetés megelőzően meghatározott személy kerülhet rendelésre. Egyes, nem vásárlási tranzakció eredményeként kiállított Jegyek – az azok kiadásának alapjául szolgáló szerződések szerint – meghatározott Résztvevőkhöz kötöttek lehetnek.

A szervező az online vásárlásra vonatkozó részletes feltételek kapcsán az online vásárlási felületeken és elérhetőségeken nyújt részletes tájékoztatást, különösen a következő témakörök tekintetében: online szerződéskötés, fizetési és teljesítési módok, számlázás, adatkezelés.

A Szervező fenntartja a jogot, hogy az online szolgáltatásért tételenként adminisztrációs díjat számoljon fel.

2.2. Jegyek, igazolások pótlása, cseréje, visszaváltása és visszatérítés

A vásárlási folyamat a fizetés megtörténte előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható. Ezt követően a Jegyvásárlót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés l) pontja alapján a jegyértékesítési szolgáltatás igénybevételétől való elállási jog nem illeti meg. A Szervező kizárja a Jegyek és egyéb Termékek, Szolgáltatások cseréjét, pótlását, visszaváltását, vásárlási értékük egyéb módon való térítését, ide nem értve azt az esetet, amennyiben a Fesztivál nem tartható meg vagy a jelen ÁSZF IV. Részének 3. pontja szerinti Vis Maior esemény miatt lemondásra kerül. A félreértések elkerülése érdekében egyéb okból nem kerülhet sor a Jegyek és egyéb Termékek, Szolgáltatások cseréjére, pótlására, visszaváltására, vásárlási értékük egyéb módon való visszatérítésére, így abban az esetben sem, ha a Jegyvásárló vagy – amennyiben ez tőle eltér – a Jegyet vagy a karszalagot jogszerűen birtokában tartó személy a Fesztiválon bármely okból nem kíván vagy nem képes részt venni (pl. beutazási, kiutazási tilalom vagy korlátozás, betegség, baleset, szubjektív értékelési szempontok), vagy a Résztvevő a részvétellel a karszalag által lehetővé tett időpontnál hamarabb felhagy. Bármilyen visszatérítésre a jelen ÁSZF, az arra vonatkozó és a jelen ÁSZF IV. Részének 3. pontjában meghatározott Visszatérítési Szabályzat vagy Szabályzatok irányadók. E vonatkozásban visszatérítési igény nem támasztható, tekintettel arra, hogy a jelen ÁSZF II. Részének 1. pontja szerint a jegyvásárlási tranzakció teljesültnek tekintendő a Jegy árának megfizetésével és a Jegy átadásával.

3. Szavatosság, felelősségi kérdések

3.1. A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy a Fesztiválhoz kapcsolódóan olyan Termékek és Szolgáltatások is megvásárolhatók, amelyeket nem a Szervező vagy Közreműködői, hanem más Szerződéses partnerek nyújtanak számára. Ilyen esetekben a szerződés közvetlenül a Fogyasztó és a Szerződéses partner között jön létre, a jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek közvetlenül őket jogosítják, illetve kötelezik. A Fogyasztó kifejezetten tudomásul veszi, hogy az ilyen Termékekkel és Szolgáltatásokkal, illetőleg a rájuk vonatkozó jogviszonnyal összefüggésben a Szervezővel szemben semmilyen igényt nem támaszthat. A Szervező általánosságban is kijelenti, hogy nem vállal semmilyen felelősséget a Szerződéses partnerek által nyújtott Termékekkel és Szolgáltatásokkal kapcsolatban. A Szerződéses partnerek által nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket a Fogyasztó kizárólag saját felelősségére veheti igénybe, használhatja. A Szervező nem vállal semmilyen felelősséget a Szerződéses partnerek által biztosított Szolgáltatások és Termékek igénybevételével, illetve használatával kapcsolatban keletkezett vagy elszenvedett károkért.

3.2. A Fogyasztó kijelenti, hogy az általa valósként megadott adatok a valóságnak megfelelően kerülnek megadásra a vásárlás keretében és minden egyéb olyan alkalommal, amikor az a Szolgáltatások igénybevétele során szükséges. A Szervező kizárja a helytelen vagy működésképtelen adatok, email-cím vagy szállítási cím megadásából eredő kárért való felelősségét, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti.

3.3. A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy a Szervező nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely valamely fizetési mód alkalmazása során vagy következtében keletkezik, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Fogyasztó nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Szervező különösen nem vállal felelősséget az alkalmazott fizetési megoldás hibáiért, hiányosságaiért vagy biztonságosságáért. Banki átutalás esetén a Szervező kizárja a felelősségét az utalás átfutásának időtartamáért (különös figyelemmel a banki szünnapokra), valamint a befizető-azonosító vagy az átutalásra kerülő összeg téves megadásából eredő károkért.

3.4. A jelen ÁSZF alapján a Szervező és a Fogyasztó közötti jogviszonyból származó követelések érvényesítésére a Ptk. 6:22. § (3) bekezdése alapján hat hónapos elévülési határidő áll rendelkezésre, kivéve azt az esetet, amikor a jelen ÁSZF rövidebb időtartamot határoz meg valamely jog gyakorlására.

III. RÉSZVÉTEL A CSILLAGPONTON

1. A jogviszony jellege

A Szervező a Résztvevő részére lehetőséget biztosít az ÁSZF jelen III. részében foglalt feltételek szerint az adott Fesztiválon való részvételre. Nem jogosít visszatérítésre, ha a Jegyvásárló vagy – amennyiben ez tőle eltér – a Jegyet vagy a karszalagot jogszerűen birtokában tartó személy a Fesztiválon bármely okból nem kíván vagy nem képes részt venni, vagy a Résztvevő a részvétellel a karszalag által lehetővé tett időpontnál hamarabb felhagy. A Jogosulatlan résztvevő a Fesztiválon történő részvételre nem jogosult.

Tekintettel arra, hogy a programokat és Szolgáltatásokat a Szervező nagyszámú Közreműködő együttműködésében, ezen Közreműködők teljesítésének függvényében, továbbá szabadtéri Fesztivál esetében az ott érvényesülő időjárási hatások által befolyásoltan nyújtja, azok hozzáférhetőségét, tartalmát, minőségét és mennyiségét (így például adott előadó(k) fellépését, az általuk nyújtott előadás elvárásoknak való megfelelőségét vagy adott programon és/vagy helyszínen történő részvétel lehetőségét) a Szervező nem garantálja a Résztvevő számára, hanem a Közreműködők, a helyszín és a helyszínen lévő eszközök sajátosságaiból adódó korlátok és az időjárási körülmények között alakul. Mindazonáltal a Szervező mindenkor törekszik az előzetesen kommunikált programok és Szolgáltatások nyújtására, illetve ellehetetlenülés esetén a korábban kommunikált kieső program vagy Szolgáltatás más programmal vagy Szolgáltatással történő pótlására.

Valamennyi, a Szervezővel szerződéses kapcsolatba kerülő természetes és jogi személy - beleértve mind a Közreműködőket, mind a Szerződéses partnereket -, köteles 333-as számú hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezni, valamint megfelelni a 6/2025. (II. 25.) BM rendelet előírásainak, mely szerint csak olyan személy végezhet gyermekekkel kapcsolatos tevékenységet, és nyújthat szolgáltatást gyermekek által is látogatott rendezvényen, aki az erkölcsi bizonyítvány alapján nem áll a Büntető Törvénykönyv gyermekvédelmi rendelkezései szerinti kizáró ok hatálya alatt.

2. Beléptetés, karszalag

A Jegy karszalagra váltását követően a karszalag testesíti meg a Jegy nyújtotta jogokat és kötelezettségeket.

A karszalagot a Szervező azon személy részére adja ki a belépést közvetlenül megelőzően, aki az adott Jegy tekintetében a Beléptetés folyamatot sikeresen elvégezte.

A Fesztiválra való belépést közvetlenül megelőző Beléptetés során a Szervező a Jegyet a beléptetési folyamat alkalmával rendeli meghatározott természetes személyhez. Ennek keretében a Szervező a 23/2011. (III.8.) kormányrendelet 11. § a) pontja szerint, a személyazonosság fényképes személyazonosító okmánnyal történő igazolását kéri. Jelen ÁSZF elfogadásával Résztvevő kifejezetten hozzájárul, hogy a Szervező ezen személyazonosító okmány adatait leolvassa, rögzíti, tárolja és kezeli a vonatkozó adatkezelési tájékoztatónak megfelelően.

A Beléptetés elvégzésére az a személy jogosult, aki az adott Jegyhez kapcsolódó igazolásban (a voucheren vagy az egyéb, egyedi azonosításra alkalmas elektronikus megoldásban) szereplő kódot először bemutatja a Fesztiválra való belépést közvetlenül megelőzően.

Amennyiben a Fesztiválra belépni kívánó személy a jelen pont előző részében írt Beléptetés folyamatnak nem hajlandó magát alávetni, úgy a Szervező jogosult a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvényteleníteni, és megtagadni a Jegy karszalagra való átváltását és a belépést a Fesztiválra. A Szervező felhívja a figyelmet, hogy a Jegy karszalagra való átváltása során a Jegy bemutatását bármikor kérheti.

A Jegy karszalagra csak abban az esetben jogosít, ha a Jegyhez annak birtokosa jogszerűen jutott hozzá. A Szervező kifejezetten fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben a beléptetés során annak a gyanúja merül fel, hogy a Jegy nem jogszerű úton került a jegybirtokoshoz (különösen, de nem kizárólagosan bankkártya-csalás gyanúja esetén), úgy a jegybirtokostól a Jegy megszerzésének, illetve megvásárlásának jogszerűségét alátámasztó okiratokat és/vagy igazolást kérjen, ezek megfelelőségét saját mérlegelése szerint megítélje, és megfelelő okirat vagy igazolás hiányában a Jegyet vételár-visszatérítési kötelezettség nélkül érvénytelenítse és a belépést megtagadja.

Elsősorban a kézen hordott karszalag jogosít a Fesztivál területén való tartózkodásra, de indokolt esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. Az előzőekben írtak betartását a Szervező és Közreműködői ki- és belépéskor, illetve a Fesztivál területén folyamatosan ellenőrzik. A karszalag sérülése vagy elvesztése a Résztvevő kizárólagos felelősségi körébe esik, így ilyen esemény bekövetkezte esetén a Résztvevő elveszíti az ép karszalag nyújtotta jogait, és köteles elhagyni a Fesztivál helyszínét. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott patentú, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált stb. – karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a Szervező a jegybirtokos egyedi kérelme alapján - annak pozitív elbírálása esetén -, az INFO pultnál pótolhatja, vagy cserélheti.

A Szervező fenntartja a jogot továbbá arra is, hogy a Fesztivál területén tartózkodó személyek karszalagra való jogosultságát a helyszínen folyamatosan ellenőrizze. Az ellenőrzött személyek kötelesek a Szervezővel ebben a körben együttműködni, és a megfelelő tájékoztatást megadni.

3. Belépés

3.1. A Fesztiválra kizárólag az arra kijelölt helyeken és időtartamban, kizárólag az arra feljogosított személyek jogosultak belépni.

3.2. Belépéskor a Résztvevő és a Jogosulatlan résztvevő aláveti magát a Fesztivál vonatkozásában alkalmazásra kerülő jogszerű beléptetési folyamatnak. A Szervezőnek jogában áll a beléptetési folyamat során a Résztvevő és a Jogosulatlan résztvevő képmását rögzíteni és a felvételt a belépéssel kapcsolatos visszaélések megelőzése és a felelős személyek felderítése érdekében megőrizni, kezelni, valamint a hatóságok ezirányú megkeresése esetén részükre átadni.

3.3. Pandémiás vagy epidémiás helyzet esetén, a Résztvevők védelme érdekében, a Fesztiválra történő belépés a hatáskörrel rendelkező hatóságok által meghatározott további feltételektől és eljárásoktól tehető függővé. A szervező felelőssége e tekintetben kizárt. A Szervező a Fesztivál biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Fesztivál területére bevihető tárgyakat, eszközöket a Fesztivál Házirendjében vagy a beléptetési folyamat során a helyszínen korlátozza. A Fesztivál területére étel és ital csak annyiban és olyan mennyiségben vihető be, amennyiben azt jogszabály, vagy a Fesztivál Házirendje lehetővé teszi. A Szervező felhívja a Résztvevő figyelmét a Házirend ellenőrzésére.

3.4. A Fesztivál területére a Szervező által kiadott engedély nélkül járművel behajtani tilos. Behajtási engedéllyel rendelkező személyek is kötelesek a KRESZ előírásait teljeskörűen betartani a Fesztiválon.

3.5. A Fesztivált 14 éven aluli gyermek nem látogathatja. A 14. (tizennegyedik) életévüket betöltött gyermekek a Fesztiválra – szülői engedély bemutatását követően - csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel léphetnek be, és csak nagykorú, cselekvőképes kísérővel tartózkodhatnak ott. A kísérő felelős az általa kísért gyermekekért és azért, hogy mindvégig olyan állapotban lesz, amely lehetővé teszi az ebből eredő feladatai felelős ellátását. A Szervező felhívja a Résztvevők figyelmét, hogy a Fesztivál zenés tömegrendezvény jellegéből adódóan fokozottan figyeljenek a felügyeletük alatt lévő gyermekek testi épségére és egészségére, így különösen arra, hogy a gyermeket csak az életkorának megfelelő tömeg-, hang- és egyéb hatásnak tegyék ki. A Szervező felelőssége a jelen pontban írtak tekintetben kizárt.

3.6. A Fesztivál területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákat, vakvezető kutyákat és rendőrségi kutyákat lehet behozni. A Szervező felhívja a Résztvevő figyelmét a Házirend ellenőrzésére.

4. Magatartási szabályok a Fesztivál területén

4.1. A Résztvevő a Fesztivál területén az általános normákat betartva köteles viselkedni a vonatkozó jogi előírásoknak, az ÁSZF-nek és a Házirendnek megfelelően. A Fesztivál a Magyarországi Református Egyház ifjúsági rendezvénye, a részvétel során minden, az ÁSZF hatálya alatt álló természetes és jogi személy köteles tiszteletben tartani a Fesztivál és a többi résztvevő keresztyén-református szellemiségét. Epidémiás vagy pandémiás helyzet esetén a Résztvevők védelme érdekében a Fesztiválon történő részvétel a hatályos jogszabályok, az illetékes hatóságok rendelete vagy intézkedése által meghatározott további feltételekhez és eljárásokhoz köthető. A hatályos jogszabályok, valamint az illetékes hatóság rendelkezései – így többek között maszkviselés előírása a Fesztiválon; a többi Résztvevőtől való meghatározott védőtávolság betartása; a fesztivál maximális látogatói számára vonatkozó korlátozás betartása – kötelezőek. A Résztvevő köteles a lehető legrövidebb időn belül elhagyni a Fesztivál területét, amennyiben a pandémia/epidémia alapjául szolgáló betegség tüneteit észleli és köteles orvoshoz fordulni. Szervező a Fesztiválról való távozásra szólíthatja fel azon Résztvevőt, aki a pandémia/epidémia alapjául szolgáló betegség tüneteit mutatja. A Szervező felelőssége e tekintetben kizárt.

4.2. A Résztvevő köteles tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait vagy saját életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztetheti vagy sértheti. A Szervező felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a Fesztivál tömegrendezvénynek minősül, amely maximális kapacitással (teltház) is működhet, így - amellett, hogy a Szervező mindenben eleget tesz a műszaki, biztonsági, hatósági előírásoknak – a Fesztivált mindenki csak saját pszichikai, egészségügyi állapotának figyelembevételével, saját felelősségére látogathatja. A Szervező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha a Résztvevők az előzőekben írtakat nem tartják be vagy veszik figyelembe, illetve a magatartási szabályokat egymással szemben megszegik, egymásnak kárt okoznak vagy egymással szemben bűncselekményt követnek el. A Résztvevő a Fesztivál területén fokozottan köteles a természeti értékek óvására, és köteles tartózkodni azok megkárosításától. A Résztvevő a Fesztivál területéről megközelíthető lezárt területekre nem jogosult belépni. A Szervező felhívja a figyelmet arra, hogy a Fesztivál jellemzően szabadtéren, állandó szilárd burkolattal nem rendelkező területen zajlik, ott talajegyenetlenségek, szinteltérések előfordulhatnak, ezért az ebből adódó, valamint a helyszín természeti adottságaiból eredő balesetekért a Szervező a felelősségét kizárja. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Fesztivál területéhez tartoznak a Résztvevő által a Szervezőtől vásárolt Jeggyel igénybe vett kempingek is, azaz az ezekbe történő belépésre és az ott-tartózkodásra szintén kiterjednek a jelen ÁSZF és a vonatkozó Házirend rendelkezései.

4.3. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Fesztiválról hang- és képfelvételt készíthetnek a Szervező, valamint a Szervező engedélyével rendelkező Szerződéses partnerek, Közreműködők, sajtómunkatársak, más Résztvevők, illetve egyéb Harmadik személyek. Ennek megfelelően a Résztvevő a Fesztiválon történő részvétellel kifejezetten tudomásul veszi, hogy arcát, megjelenését, megnyilvánulásait a fenti személyek rögzíthetik és közölhetik, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Résztvevő közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Résztvevő tekintetében térben, időben és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A Szervező, valamint a Szervező engedélyével rendelkező személyek – anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk – a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Fesztivál népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, ideértve azt az esetet is, ha a Szervező a Résztvevőről más Résztvevő(k) által készített felvételt hasznosít vagy használ fel. A Résztvevő külön is tudomásul veszi, hogy a Szervező a Fesztivált, illetve a koncerteket, programokat rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Fesztivált, illetve a koncerteket, programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben. A Résztvevő jogosult a Fesztiválon hang- és képfelvétel készítésére, azzal, hogy az általa készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatja, az azokon szereplő Résztvevőket beleegyezésük nélkül nem nevesítheti, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Szervező kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha más Résztvevők az előzőekben írtakat megszegik.

4.4. A Fesztivál területén – a Fesztivál bejárata előtti területet is ideértve – a Szervező előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazdasági, kereskedelmi vagy reklámtevékenység folytatása.

4.5. A hatályos jogszabályok alapján kábítószernek minősülő anyagok fogyasztása a Fesztivál területén is tilos, azt a törvény bünteti. Tilos továbbá a Fesztivál területére alkohol tartalmú italok bevitele, valamint azoknak Fesztivál területén való fogyasztása.

4.6. Tekintettel arra, hogy a Fesztivál célja a kulturált és zavartalan szórakozás biztosítása a Résztvevők számára, a Fesztiválon a Szervező által szervezett eseményekkel össze nem függő bármilyen demonstráció – az azon résztvevők létszámától függetlenül – tilos.

5. Magatartási szabályok a Fesztivál területén kívül

A Résztvevő a Fesztivál helyszínén kívül, az oda és vissza út alatt a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint, kulturáltan, az általános normákat betartva köteles eljárni és viselkedni. A Résztvevő köteles tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztetheti vagy sértheti, különös tekintettel a további Résztvevőkre, és a helyi lakos Harmadik személyekre.

6. Elveszett tárgyak

Az elveszett tárgyakra vonatkozó szabályokat az Fesztivál Házirendje tartalmazza. A Szervező felhívja a Résztvevő figyelmét a Házirend ellenőrzésére.

7. Biztonság

A Fesztivál területén a Szervező megfelelő szakképesítéssel és engedélyekkel bíró alkalmazottjai vagy Közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Résztvevő a Fesztiválon történő részvétellel kifejezetten vállalja, hogy ezen Közreműködőkkel és a Fesztiválon esetlegesen eljáró hatósággal a jogszabályi keretek között messzemenően együttműködik, veszélyhelyzet esetén, illetőleg amennyiben egyéb fontos körülmények (így például közegészségügyi okok) ezt indokolják, az utasításaikat követi.

8. Elsősegély és orvosi ügyelet

A Fesztivál területén folyamatos elsősegélynyújtás és orvosi ügyelet biztosított. Mindazonáltal ezen szolgáltatások igénybevételére nem jogosítja fel a karszalag a Résztvevőt, hanem arra társadalombiztosítás, egészség- vagy utazásbiztosítás, illetve pénzügyi térítés ellenében jogosult.

9. Szolgáltatások nyújtása és Termékek értékesítése

A Fesztiválon ingyenes és fizetős Szolgáltatások és Termékek egyaránt igénybe vehetőek. A Résztvevő vállalja, hogy minden igénybe vett fizetős Szolgáltatásért és Termékért fizet, felelősséget vállal minden vételár és díj kellő időben történő megfizetéséért.

A Résztvevő a fizetős Termékek és Szolgáltatások ellenértékét a Szervező, Közreműködői vagy Szerződéses partnerei által felkínált fizetési megoldások szerint egyenlítheti ki. A Résztvevő a fizetős Termékeket és Szolgáltatásokat csak azt követően vásárolhatja meg, hogy az irányadó Fizetési Szabályzatot elfogadta. A Fizetési Szabályzatot a Szervező legkésőbb a legelső érintett Fesztivál kezdőnapját megelőző napon megismerhetővé teszi honlapján, valamint a Fesztivál helyszínén.

10. Házirend

A Fesztivál házirendje nem képezi a jelen ÁSZF mellékletét. A Házirend összefoglalja a Fesztivállal kapcsolatos főbb tudnivalókat (elnevezése, helyszíne, időtartama stb.), valamint a Fesztiválon követendő – részben az ÁSZF-ben is meghatározott – főbb magatartási szabályokat. A Szervező felhívja a figyelmet, hogy a Házirend előzetes értesítés nélkül, akár a Fesztivált közvetlenül megelőzően is módosulhat, ezért javasolja annak figyelemmel követését. Az aktuális Házirend megtekinthető a www.csillagpont.info felületen, valamint a Fesztivál helyszínén.

11. Szavatosság és felelősségi kérdések

11.1. A Szervező szavatolja, hogy a Résztvevő a jogszerűen birtokolt, megfelelő Jegyért kapott karszalaggal be tud lépni a Fesztiválra, azzal, hogy a látogatottságra tekintettel a Szervező nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Fesztiválra való belépés) mennyi ideig tart. A Szervező kifejezetten kizárja, hogy ezen ok miatt a Résztvevő részére a Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Fesztiválon belül az egyes események időpontját a Szervező jogosult egyoldalúan módosítani (így a Szervező kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát). Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül megváltoztatásra a Fesztivál időpontja, ugyanakkor a Fesztivál szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek. Tekintettel arra, hogy a Szervező és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Szervező a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.

11.2. A Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a Fesztivált, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.

11.3. A Szervező jogszerű felmondása esetén a Résztvevő nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben.

11.4. A Résztvevő a Fesztvált csak saját felelősségére látogathatja. A Szervező kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Résztvevők egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Fesztivál látogatása magában hordozza a fertőző betegségeknek így különösen Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Résztvevők szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Fesztiválra való belépéssel; (ii) bármely Résztvevő vagy a Fesztiválon jelen lévő egyéb személy hordozhat fertőző betegségeket, így különösen Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem fertőző betegek vagy nem lesznek azok, így különösen Covid-19 fertőzöttek. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Szervező felelőssége kizárt.

11.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Résztvevő a karszalagot, a Szervező nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Résztvevő igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben.

11.6. A Résztvevő, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által a Fesztivál keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Szervező, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Résztvevők, mind a Harmadik személyek tekintetében.

11.7. A Szervező kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Résztvevő, valamint a Jogosulatlan résztvevő, vagy tevékenysége, vagy mulasztása okozott bármely Résztvevőnek, Jogosulatlan résztvevőnek, illetve Harmadik személynek. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Fesztivál területén előfordulhatnak gazdátlan állatok, amelyek a Résztvevő életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A Szervező a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.

11.8. A Fesztiválon kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Szervezőt felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Szervező felelősségi körébe, mivel a Szervező kizárólag a Fesztivál helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.

11.9. Tekintettel arra, hogy a Fesztivál záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Résztvevő ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Fesztivál területén. Amennyiben a Fesztiválon igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Fesztivál záró időpontját követően is elérhető a Résztvevő részére, úgy ezen időpontot követően a Résztvevő ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.

11.10. A Fesztivál területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Szervezőnek nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Fesztivál vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Szervező a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.

IV. ÁLTALÁNOS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

1. Szankciók

1.1. A Szervező a jogviszonyt jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Fogyasztó a jelen ÁSZF bármely pontját a Fesztivál tekintetében fennálló jogviszonyuk kapcsán megszegi. Ilyen esetben a Fogyasztó Jegyét a Szervező érvénytelenítheti, illetve karszalagját eltávolíthatja, és a Fogyasztó a Fesztivált köteles elhagyni. A Jogosulatlan résztvevő a Fesztiválon egyáltalán nem tartózkodhat, és a Szervező felszólítására köteles a Fesztivált haladéktalanul elhagyni.

1.2. A Szervező az azonnali hatályú felmondás mellett vagy helyett az érintett Fogyasztóval, valamint a Jogosulatlan résztvevővel szemben meghatározott időtartamra (a Fesztivál végéig, vagy annál hosszabb határozott időtartamra) szóló részleges vagy teljeskörű (a Szervező által szervezett összes jövőbeni Fesztiválra szóló) eltiltást alkalmazhat. Az eltiltás lejártát követően a Szervező jogosult a Fesztivál látogatásának jogát egyedi feltételekhez kötni. Amennyiben a Fogyasztó az eltiltás hatálya alatt látogatja a Fesztivált, vagy annak lejártát követően a Szervező által előírt egyedi feltételeket megszegi, úgy a Fesztivált a Szervező felszólítására köteles haladéktalanul elhagyni.

1.3. A Szervező a jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők, illetve egyéb bűncselekményt elkövetők ellen feljelentést tesz.

2. Védjegyek és szerzői jogok

2.1. A Szervező weboldalain, az online és offline médiában, valamint a Fesztiválon megjelenő védjegyek, logók, illetve egyéb információk és anyagok a Szervező, Közreműködői, illetve a Szerződéses partnerei kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen megjelöléseket a Szervező, Közreműködői, illetve a Szerződéses partnerei kifejezett és előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül Résztvevők és Harmadik személyek bevételszerzési céllal semmilyen módon nem használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.

2.2. A védjegyek, logók, illetve egyéb információk és anyagok iparjogvédelmi, illetőleg szerzői jogi védelem alatt állnak, az ezekhez fűződő jogok a Szervezőt, Közreműködőit, illetve a Szerződéses partnereit illetik meg.

2.3. A Fogyasztó által a Rendezvénnyel kapcsolatban, illetve azok során a Szervezővel, Közreműködőivel és Szerződéses partnereivel közölt megjegyzéseken, észrevételeken, javaslatokon és ötleteken a Szervező korlátlan és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A Szervező minden ilyen, az észrevételekkel kapcsolatos jog kizárólagos tulajdonosává válik, és azok használatában semmilyen módon nem korlátozható.

A Szervező korlátozás nélkül jogosult a Fogyasztó észrevételeinek hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania.

3. Vis Maior

Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény vagy annak fenyegetése, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, behozatali vagy kiviteli embargó, baleset, tűz, blokád, árvíz, földrengés, természeti katasztrófa, súlyos vihar, súlyos energiaellátási zavar, súlyos közlekedési zavar/akadályozás, járvány, hatósági, katonai vagy rendfenntartói rendelkezés, utasítás vagy aktus, vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely a Szervező hatókörén kívül esik, nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy a Szervező – a jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – nem tartozik felelősséggel a Fogyasztó felé semmilyen veszteségért vagy kárért, amely ezen események következtében előállt. A jelen Vis Maior rendelkezés megfelelően alkalmazandó mind adott Fesztiválra, mint egészre, mind adott Fesztivál valamely programjára vagy Szolgáltatására.

Amennyiben a jelen ÁSZF-ben meghatározott Vis Maior eset miatt a hatályos jogszabályok, valamely hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság határozata vagy intézkedése alapján a Fesztivált nem lehet megtartani vagy lemondásra kerül, vagy a Fesztivál egy vagy több napján semmilyen program és Szolgáltatás sem elérhető (a továbbiakban együtt: Elmaradt Fesztivál), úgy a Szervező a jelen ÁSZF II. rész 2. pontja szerinti jegyvásárlási tranzakció eredményeként kiállított Jegy, valamint a Fesztiválon igénybe vehető meghiúsult saját Szolgáltatás díját, vételárát vagy ezek időarányos részét visszatéríti. A vételár vagy díj ebben a tekintetben az adott évi Jegyért/Szolgáltatásért a Jegyvásárló által fizetett (i) eredeti ár vagy díj kezelési költség nélkül, vagy (ii) a megfizetett részletek a jelen ÁSZF II. Részének 4. pontja szerinti részletfizetés esetén, az első részlet kezelési költsége nélkül.

A jogosult döntése alapján Jegyátvitelre, Egyenlegre és/vagy Pénzbeli Visszatérítésre jogosult (a továbbiakban együttesen: Visszatérítés). A Jegyátvitel az Elmaradt Fesztiválra szóló Jegynek/Szolgáltatásnak a legközelebbi azonos Fesztiválra való automatikus érvényességét jelenti. Az Egyenleg a felhasználói fiókhoz kapcsolt és felhasználható egyenleggé alakított, az Elmaradt Fesztiválra szóló Jegyért/Szolgáltatásért fizetett vételár összegét jelenti. A Pénzbeli Visszatérítés az Egyenlegből kérésre pénzben visszatérítendő összeget jelenti. A Visszatérítéssel kapcsolatos szolgáltatásokért és költségekért a Szervező visszatérítési feldolgozási díjra (a továbbiakban: Visszatérítési Feldolgozási Díj) jogosult, amely megegyezik a Pénzbeli Visszatérítésre kerülő összeg 3 (három) százalékával; Szervező jogosult a Pénzbeli Visszatérítéssel szemben a Visszatérítési Feldolgozási Díj beszámítására.

Visszatérítés esetén az Elmaradt Fesztiválra szóló Jegyről/Szolgáltatásról a Visszatérítési Szabályzat közzétételét követő 30 (harminc) napos elévülési időn belül lehetséges rendelkezni a Visszatérítési Szabályzatban foglaltak szerint. Az alapértelmezett választás a Jegyátvitel. Az előbb említett időn belüli választás elmaradása esetén az alapértelmezett választás marad hatályban. A Pénzbeli Visszatérítés a Visszatérítési Szabályzat közzététele utáni 30 (harminc) napot követő 60 (hatvan) napon belül kerül teljesítésre.

A Pénzbeli Visszatérítésre nyitva álló ezen 60 (hatvan) napos határidő összhangban áll az alkalmazandó magyar jogi szabályozással, csakúgy, mint a magyar Polgári Törvénykönyv általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezéseivel, mivel a Visszatérítésre csak abban az esetben kerül sor, amennyiben a Fesztivál nem tartható meg vagy lemondásra kerül. Ilyen esetben Szervező nem a szokásos üzletmenet keretei között jár el, és további időre van szüksége az Elmaradt Fesztiválra fordított összegek visszaszerzésére és ennek felhasználásával a Pénzbeli Visszatérítés teljesítésére. A Visszatérítésre kizárólag a Jegyvásárló, vagy a Szerződéses partner jogosult, amennyiben a Jegy a Szerződéses partner útján került értékesítésre, mely esetben a Visszatérítés szabályaira a Szerződéses partner feltételei az irányadók. Ha a Jegyvásárló és a Résztvevő személye egymástól eltér, akkor elszámolásukra az egymás közötti megállapodásuk irányadó.

Egyéb kár vagy költség nem érvényesíthető. A nem a jelen ÁSZF II. rész 2. pontja szerinti jegyvásárlási tranzakció eredményeként kiállított Jegyre (ideértve különösen a fellépői, stáb-, vendég-, kereskedői és sajtó- jegyeket) az előzőekben írtak csak abban az esetben alkalmazandók, ha a Szervező által az ilyen Jegy vonatkozásában kibocsátott külön dokumentum kifejezetten így rendelkezik.

A visszatérítés rendjére vonatkozó visszatérítési szabályzatot (Visszatérítési Szabályzat) a Szervező a Fesztivál tervezett zárónapját követő 30 (harminc) napon belül teszi közzé.

4.Vitarendezés

4.1. A Fogyasztó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat a Fogyasztó és a Szervező közötti szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében. A Fogyasztó belföldi lakóhelye vagy tartózkodási helye hiányában a Szervező székhelye szerint illetékes békéltető testület eljárását jogosult kezdeményezni a következő elérhetőségeken: Budapesti Békéltető Testület (székhely: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. I. em. 111.; postacím: 1253 Budapest, Pf.: 10.; e-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu, telefonszám: +36 (1) 488-21-31).

4.2. Egyebekben a jelen ÁSZF-fel vagy a Rendezvénnyel kapcsolatos, továbbá a Szervező által nyújtott Szolgáltatásokra és Termékekre vonatkozó bármely jogvitára – tekintet nélkül az esetleges jogszabályi kollízióra – a Szervező és a Fogyasztó kikötik a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.

5. Záró rendelkezések

5.1. A Szervező jogosult alvállalkozókat, Közreműködőket igénybe venni.

5.2. A Szervező Magyarországon bejegyzett és székhellyel rendelkező egyházi jogi személy, a jelen ÁSZF-re a magyar jog szabályai az irányadók és alkalmazandók, tekintet nélkül az esetleges jogszabályi kollízióra.

5.3. A fejezetcímek csak a könnyebb eligazodást segítik, de nem szolgálnak az értelmezés alapjául.